2026-09-25
Óvodánkban idén is megtartottuk hagyományőrző, a családi szüreti délutánunkat. Célunk a szüreti hagyományok megismertetése, a közös élményszerzés, valamint az óvoda és a családok kapcsolatának erősítése volt.

A programot az időjárás miatt a tervezett udvari helyszín helyett az óvoda csoportszobáiban valósítottuk meg. A változtatás ellenére a délután jó hangulatban, vidáman és gördülékenyen zajlott.
A gyermekek játékos ügyességi feladatokon vehettek részt: szőlőszemeket válogathattak, szőlőt szedhettek, valamint szőlőszemmel egyensúlyoztak. Nagy élményt jelentett számukra a hagyományos szőlőtaposás kipróbálása is. Ezt követően a szőlőt közösen darálhatták és préselhették, majd a munka eredményeként elkészült, saját maguk által készített friss mustot is megkóstolhatták.
A délután másik kedvelt programja a táncház volt, amelyhez a szülők is örömmel csatlakoztak. A közös éneklés, tánc, önfeledt, vidám hangulatot teremtett, és erősítette a gyermekek, a szülők és az óvodapedagógusok közötti közösségi kapcsolatokat.
A program elérte kitűzött célját: a gyermekek játékos, tevékenységközpontú formában ismerkedhettek meg a szüreti hagyományokkal, miközben a családokkal együtt töltött tartalmas idő hozzájárult a közösségépítéshez. Családi hagyományőrző délutánunk sikeresen megvalósult, a résztvevők számára élményekben gazdag, vidám közös programot biztosítva.
Albert Einstein idézete szerint: "Ha intelligens gyereket akarsz, olvass neki mesét. Ha még intelligensebb gyereket akarsz, olvass neki még több mesét!"
Tovább
A Föld napja alkalmából délelőtt, az óvodások számára szervezett programmal készültünk.
Tovább
A húsvétot megelőző hetekben az óvodában vidám, ünnepváró hangulat vette kezdetét.
TovábbA szülők betekintést nyerhetnek óvodánk mindennapjaiba, és együtt tölthetnek egy élményekben gazdag délelőttöt gyermekeikkel. A Márton-naphoz kapcsolódó tevékenységek mellett közös lámpáskészítésre is lehetőség nyílik.
Óvodánk bázisintézményi feladataihoz kapcsolódva bemutatjuk pedagógiai jó gyakorlatainkat- az Együttnevelés innovatív megvalósítását
Óvodánk bázisintézményi feladataihoz kapcsolódva bemutatjuk pedagógiai jó gyakorlatunkat-az „Élményeken át” című élményalapú pedagógiai gyakorlatunkat
Délutáni közös program, amely során a szülők gyermekeikkel együtt készíthetik el saját adventi koszorújukat. Az elkészítéshez szükséges alapanyagok az óvodában megvásárolhatók.